Miért a BuJo?

Hogy van rá időm? Mennyi helyre lesz szükség? Mennyit költök az eszközökre? Honnan isnpirálódom? Ezek a kérdések szoktak femerülni, amikor valaki látja a naptáramat. Mégsem ezekre szeretnék ma választ adni. Inkább a utamat írom le, ami elvezetett a kezdésig, és a mostani állapotig.

Erre a bejegyzésre és workshopra készülve elővettem a régi naptáramaimat. Kettő telt már be, pontosabban most a harmadikba dolgozom. Nagyon kaotkus az első, de imádnivaló, azt hittem sokkal agyobb csalódás lesz. Látszik a sok kísérletezésem, látszik, hogy mik voltak akkor fontosak, mik azok, amik ma is fontosak, de elemaradoztak a naptáramból. Izgalmas. De a legizgalmasabb, hogy miért kezdtem bele.

Imádom a napárakat, a rendszereket, bár ez nem látszik az életemen. Szóval minden évben vettem 1-5 naptárat. Már eleve bűntudtom volt attól, hogy nem csak egyet vettem, de mindegyikben más tetszett, és szerelem volt a boltban, meg szar napom aznap, amit feldobtam azzal a kis naptárra. Ez után, ott álltam tanácstalanul, hogy melyiket hsználjam, mi legye a többivel? Utáltam ezeket az érzéseket.

Van még egy, amit ennél is jobban. Sokkal jobban. Amikor valamelyiket kinevezem, elkezdem használni, majd márciusban észreveszem, hogy két hete semmit nem írtam bele, és ott égtelenkednek az üres papírok. Szeptemberben meg már két kimaradt hónappal szembesültem, és hát az már végképp tragédia. Ilyenkor volt, hogy vettem egy diáknaptárat, ami perse hasoló sorsra jutott. Szerintem nincs olyan naptár forma, amit nem próbáltam. Pazarlás hegyeket követtem el. Ráadásul végtelenül maximalista és kritikus vagyok mindennel. Ennek megfelelően egyik naptárat sem találtam megfelelőnek, és hajlamos voltam erre kenni, hogy nem használom. Amikor már elegem van abból, hogy valamit állandóan kritizálok, akkor szoktam szembenézni sárkány énemmel, és ezt mondani maganak, hogy “Csináld jobban!”

Az első naptáramat diákként csinltam, talán még általános iskolásan. Excelben szerkesztettem, apukám nyomtatta ki nekem, és fűzte le. Életem legszebb közös projektje apummal. Mamimálisan kihasználtam, és mai napig emlékszem az elredezésére, és érdekes, most hogy felidézem, épp ilyen elrendezés vált be most is.

2016 augusztusában kezdtem az első füzetet. Akkoriban még nem volt magyar Bullet Jurnalos blogger, sőt, előbb kezdtem bele ebbe magamtó, minthogy láttam volna angol videót. Utána jöttem rá, hogy már megint spanyolviaszt találtam fel. Azt is hamar felismertem, hogy nem tudok tökéleteset alkotni. Hétről hétre, hónapról hónapra hibák és ötletek kerültek felszínre, de tudtam hogy midig van új lehetőségem. Elkezdtem megszeretni a hibákat, amiket rendre elkövettem, és jókat nevettem magamon. Faragtam pecséteket, kerestem sablonokat. Ami a legjobb volt benne, hogy ha hetekig nem nyúltam hozzá, nem kellett kihagynom a lapokat, hisz nem is rajzolta meg helyettem senki. Most vettem észre, hogy a második füzet valahol a felénél kikopott az életemből. Szerintem folytatni fogom, nem pont naptárnak, de már meg vannak azok a kis szösszenetek, amiket máshova írok, illusztrálok. Ennek a füzetnek nagy előnye, hogy akvarell papírból kötöttem én. Nem a legvastagabból, de biztonsággal nem üt át rajta mondhatni semmi.

Megtanultam magamról, hogy imádok festeni, és bármit megoldok ecsettel és vízfestékkel, amit elképzelek. Lehet, hogy nem lesz tökéletes, de ahogy távolodom időben az alkotástól, úgy látom egyre inkább különlegesnek az adott oldalt. Felszabadító a naptár alkotásban az is, hogy mindig van egy következő hét, vagy hónap, amiben kijavíthatod az előzőleg elkövetett hibát. Renezheted máshogy, szervezheted máshogy. Akkor válik ez a naptár forma csodává, amikor leomlanak a tökéletesség falai. Amikor öröm az alkotás, és szinte már van egy éned, aki gúnyosan azt figyeli, mi lesz az, amit a héten nem sikerül még megugrani, de utána simán. A fejlődés tapintható. Ezt a lendületet, hitet és szabaságot átültetni az élet más területeire egy újabb ajándék, amivel meglephetjük magunkat. Izgalmas az, hogy a mai napom nem más, mint a holnap főpróbája. Egy lépcső a fejlődésemen. Fejlődni pedig akkor tudunk a legjobban, ha görcseinket elengedjük, láncunkat ledobjuk, és dalolva, táncolva átadjuk magunkat mindnnek. Ilyenkor persze, még most, bennem is itt vannak a kifogások, hogy a munka, gyerekek, a kötelességek. Igen, vitathatatlan. Ezek lesznek életedben azok a vonalak, amik a naptárban a heteket elválasztják egymástól a havi nézetben, vagy épp a napokat a hetiben. Ezek a biztonságot adó, szigorú határok, amik nélkül már talán nem is éreznénk jól magunkat. Ha pedig mégis, akkor gondolkodjuk át, valóban olyan fontosak-e, mint ahogy azt gondoljuk. Mert a naptárba sem rajzolok csak azért időjárás dokumentálót, mert mindenki megteszi. Ha nekem nem fontos, nem adok neki helyet a füzetemben, és nem kapt időt az életemből. Ha pedig választani kellene mit pazaroljunk papírt, vagy időt, azt hiszem a válasz egyértelmű. Szánjunk papírt az optimális időtöltésünk megtervezésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.