Kirándulás a Somogyban

“Nem az Ősöket kell követni,
hanem azt, amit az Ősök követtek. ”
/Kassai Lajos/

Mársius 18-án, Gergő műtétjének előestéjén, már a kórházban érkezett be hozzám a meghívó erre a kirándulásra. Fontos órák voltak azok, és fontos pillanata volt ez a levél is. Nem volt kérdés, hogy megyünk, főleg, hogy bakancslistánk egyik fő eleme is a tervezett programok között volt. Látogatás Kassai Lajosnál.

Tivadarral voltam várandós, amikor utoljára láttuk Őt Visegrádon íjász bemutatót tartani. Túl azon, hogy lenyűgöz, ahogy ezt az ősi fegyvert használja, és ahogy a lovakkal együtt tud működni, még maradt bennem némi fenntartás. Ha valakit olyan tisztelet és hírnév leng körül, mint Őt, szeretek a saját szememmel is benyomást szerezni hogy megalapozott-e mindaz, ami működését övezi, vagy csak a marketing jó.

A személyes találkozó első momentumai inkább az utóbbi gondolatomat erősítették. Az íjászboltban várakoztunk 20 percet a csoporttal, ami alatt sok vásárlás és termék utáni vágy született. Ezt követően mentünk fel a “birtokra”, ahol lovak fogadtak minket, és én nem éreztem magam és a gyerekeimet biztonságban. Bármennyire is szépek voltak, szeretem ha bemutatnak egy állatnak, akivel találkozom. Elkezdődött a bemutató, ahol mind zsonglőrködésben, lovaglásban, mind íjászatban fantasztikus teljesítményt láthattunk. Az egyik helyszínen a segédje egy 7. hónapban lévő kismama volt. Nyilakat szedett a földről, és hatalmas fabábúkat pakolt, majd állítot fel lövés után. Bevallom ez még most is értetlenséggel tölt el (bár tudom hogy van kismama, aki büszke arra, hogy ilyen fizikai teljesítményre képes az utolsó hónapokban is, ezen én megrökönyödtam), annak dacára, hogy a találkozó utolsó része mindent átírt bennem.

Egy jurtában gyűltünk össze beszélgetni és megismerni a jelenbe vezető útját, ami akkor is elképesztő teljesítmény, ha nem közös értékrendünk minden pontja. Személyes volt, nyitott, és fontos gondolatokat foglamazott meg, olyan krédésekben, amikben én is keresem napi szinten a választ. Női-férfi szerepekről, gyereknevelésről, oktatásról, a vágyott változások kerékkötőiről, és az élet olyan területeiről, mikben oly sokat járatom én is az agyamat. Feltöltött és meghatott az ott töltött idő, és újra tisztán láttam magam előtt a vágyat, egy jurtára, ahol az élet tényleg olyan egyszerű, és tiszta, mint abban a térben. Idea… távol a valóságtól. A mi jurtánk nem olyan típusu tér, mint amiben ott töltöttük azt az órát.

Három mondatot osztanék meg veletek, “szabadfordításban”, amik sokáig fognak kísérni utamon.

“Annak köszönhetem, hogy tradícionális kapcsolatban tudok élni a feleségemmel, hogy trandícionális a feladatmegosztás is a mindennapokban. Nem kérdés, hogy ki főzze az ebédet, és ki menjen a kovácsnak segíteni patkolásnál, tartani a ló lábát. A természethez ilyen közel élve a szerepek hamar letisztulnak, és az élet osztja a lapokat.”

“A gyerekeknek az iskola padban nem történelmet kellene tanítani, a jelen politika nézőpontjából kanonizálva, hanem múltismeretet, amiből sajtá következtetéseket vonhat le.”

“A kapzsiság és a kényelem napjaink legrombolóbb erői.”

(Sose fogom megérteni, hogy a férfi és női oldal miért jó…. bár jó volt kivétlesen nem Gergő kezét fogni, míg a fenti gondolatokat hallgattam, hanem az arcát láthattam. Ráadásul a mellettem ülő hölggyel is váltottunk pár szót, lányaink is összebarátkoztak, ami, főleg ami engem illet, nagyon extra. Szóval van előnye, de akkor is, nekem ez fura.)

Ebédre Szombathelyi Tibor várt bennenünket. Rá is kiváncsi voltam, de egészen más jellegű kérdésekkel volt tele a fejem. Meg akartam nézni a gazdaságát, és hallgatni ahogy a több éves tapasztalatáról beszél egy ekkora kerben. A birtok mesés, és gyógynövényekben gazdag. (Kassainál is láttam lómentát, ami nagy szívfájdalmamra a mi kertünkből eltűnt két éve). A gyümölcsfák egészségesek, a kutya és a tyúk együtt lakik, együtt eszik. A veteményes kert küzdelmekkel és feladatokkal teli, de az új ötletekben sincs hiány. Hajnali háromkor kel csigát irtani, és a lótetű elleni küzdelembe is hihetetlen energiákat fektet. Az ebéd is az ő ketjéből került az asztalra, imádtuk. Még a fiaim is. Valahogy úgy alakult, hogy sokkal tovább maradtunk, mint a táborozó társaink, így a fiúk még vacsira is repetáztak az ebédre tálalt zöldséges csemegéből. Tibor és Gergő beszélgettek a ház ácsmunkáiról, addig én párjával beszélgettem aromateráiáról, gyógynövényekről, és élményekről emberekkel, természettel. Gyerekek hozták a formájukat. Nagy volt a szájuk, sokat akartak, és kaptak is. Rengeteg időt töltöttek a cseresznye fán, csemegézve az épp érő gyűmölcsöt. Mind a helyünkön voltunk azt hiszem. Sokat tanultam ebből a látogatásból is, és remélem járunk még arra, és tanulhatunk még általuk. Erről az élményről is hozok egy gondolatot, ami többször is elhangzott, és számomra fontos üzenetet hordoz:

“A szükségletek minimalizálás az, ami az elégedetséget meghozhatja bárki számára”

Késő éjjel értünk haza, ahol várt minket imádott pulink, a cicák, és a jurta. Hideg este volt, jó volt megérkezeni, és jó most ebben a fészekben rendezgetni gondolatokat, élményeket, hatásokat, keresgélni jövőképet, legkisebb cselekedhető lépéseket.

Hát ilyen volt nekünk a Somogyban egy májusi hosszú hétvégén, dióhéjban. Bár lehet hogy egy másik posztban még mesélek a patcai élményekről, amit fantasztikus új barátságokat megalapozva töltöttünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.