Hangok a váróban

A fogorvosi fúró hangja mindannyiunk fülében képes ott csengeni, és nekem libabőrös tőle a hátam, kiráz a hideg, és grrrr….
… Most jövöl rá, hogy van ennél rosszabb. Az MRI gép zakatolása, búgása. Még abban sem vagyok biztos, hogy Gergőt fotózza már a masina, de bent van, és én várom.

Remény és aggodalom jár át. Az egész testemen uralkodik a meghatározhatatlan érzés. Mintha minden azon múlna, mit mutatnak majd a képek. És sok múlik rajta, nem szabad alábecsülni. Mégis tudni kell, hogy ez csupán a jelen. Ez a pillanat. Mire a leletet kézbe fogjuk, ez már múlt, és a folyamatok épp úgy működhetnek ezalatt vágyainkkal egyetemesen, mint ellene.
Ezekben a hosszú percekben az egész betegségnek nevezett állapot terhe a gyomromban pörög ólomgolyóként. Bárcsak fogorvosi fúró lenne…. Bárcsak minden egészséges állapotot mutatna a fotókon. Bárcsak kilépne már az ajtón. Ebben a pillanatban, ahogy ezt leírtam, az előtte bent lévő páciens ki is lépett az ajtón. Azt hiszem fontos pontosan kívánni. Mosolygok, érzem, hogy ragyogok. A humor erősebb az ólomgolyónál.

Valójában tudom, hogy minden rendben van. Most, és mindörökké. Tudom, hogy minden értem van, értünk van ami történik. Ráadásul mi döntjük el, hogy mire miként reagálunk.
Mostmár tuti őt vizsgálják. A feladatunk pedig nagyrészt független attól, amit most lát majd a gép. Fegyelem, kitartás, hit. Ezekben jók vagyunk, és napról napra jobbak, mert a fejlődés nélkül hanyatlás van. Gyógyulni, fejlődni, élni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.