Elfogadásról – avagy, csak a MŰanyag nem változik

Sose gondoltam volna, hogy egy szó jelentése és annak sokoldalúságában létrehozott egysége úgy tud kibontakozni gondolataim világában, mint egy rózsa a nyári napsugárban.

Nem is tudom pontosan, hogy miképp fogjak hozzá, hogy ennek a virágnak a szirmait számotokra is láthatóvá tegyem, de belefogok, mert ég szívemben a vágy, hogy a szavak erejével a teremtett világ részévé emeljem elmém fogságából. A jelenből indulok, mert az még sosem hagyott cserben.

Ma van a műanyagmentes július első napja. Évek óta nagy hangsúlyt fektetek ennek nemcsak a megélésére, de promotálására is. Minden évben más érzésekre fűződnek fel az ehhez kapcsolatos posztjaim, és idén a MŰ vs IGAZI szembenállása ragyogott fel előttem reggel, amikor a nyitóposztomon dolgoztam. De mi köze van ennek ahhoz, hogy megigyuk a koktélunkat szívószál nélkül? Vagy épp magunkkal vigyük a kedvenc bögrénket, és abba kérjük a sört a fesztiválon? Talán semmi. Végképp mi köze van ennek az egésznek az elfogadáshoz? Ahhoz, hogy erre rávilágítsak, ugranom kell egy látszólag hatalmasat témám szerteágazó virágában.

A gyászfeldolgozás utolsó fázisa az elfogadás. Tudatosan nem írok záró fázist, mert a gyászt nem tartom lezárható folyamatnak. Főleg nem akkor, amikor négy gyermek életét kíséred végig… Nem hiszem, hogy lesz olyan életesemény, sőt nap, amikor ne járná át lelkemet annak a valósága, hogy ezt Ők apuka nélkül élik át. Ezt én az apukájuk nélkül élem át. Ezekkel a gondolatokkal nekem mindig dolgom lesz, míg élek. Valahol, valahogy ennek az új létállapotnak az elfogadása a valódi feladataim egyike.

Rengeteg változást tapasztalok magamon Gergő halála óta. Többek között, hogy megszaporodtak az ősz hajszálaim. Hiú nő létemre ezzel is van feladatom. Persze megtehetném, hogy befestem, de lássuk be, hogy ez egyfajta függöny lenne a valóság és köztem. Ráadásul eltakarná a folyamatot, ami tükrözi az élet rajtam hagyott nyomát. Telnek az évek, nehéz a lelkem, és erre reagál a testem. Fogyással, ősz hajszálakkal, és ki tudja még hányféle módon. Környezetem hangos az ítéletektől, miszerint a fogyás már kóros, vagy épp nagyon jól áll. A hajamat festeni kéne, vagy milyen szép varázst visz a lényembe az ősz hajszálak színe. Ahogy becsapódnak életem világába ezek a szavak, érzékelem, hogy mások saját világában megfogalmazott igazságai milyen gyorsan távolodnak tőlem. Hallom, értem szavaikat, de nem érzem, hogy rólam szólnának, még akkor sem, ha az én testem változásai váltják ki belőlük ezeket a szavakat, vagy tanácsokat.

Mit gondol Szilda az őszülésről? Mit lát Szilda, amikor belenéz a tükörbe? Mik jelennek meg Szilda lelkében akkor, amikor arra gondol, hogy hajfestés?

A bennem lakó bölcs nagyasszony azt mondja, hogy nézz a tükörbe, láss, hogy a megismerés életed gyorsan változó folyamának minél több pillanatában tiszta képed legyen önnön valódról. Arró az isteni teremtett csodáról, aki változékonyságában, múlandóságában, emberségében, törékenységében az állandó tökéletesség. Ismerd meg, hogy szeretni tudd önmagad, itt és most, a jelen stabil talaján. Most épp ősz hajszálakkal, karcsún, kócosan, stb. Ez vagy te, MA, MOST.

A csitri, aki megfelelési kényszerrel átitatott lelkében fürkészi a világ elismerő megnyilvánulásait az orra alatt motyog, hogy oké, szuper dolog bölcsnek lenni, de én szép akarok lenni, fiatalos és elfogadott. Harmincöt évesen még egyáltalán nem kellene őszülni. Harmincöt évesen még tök normális, ha ragyogó, üde hajszínt szeretnék, és akár kipróbálhatnám a vöröset is, amire kislány korom óta vágyom. Majd ha öreg leszek, leszek bölcs, addig meg kipróbálom mondjuk a vörös démon minőséget.

Ezután hallgassuk meg a praktikus anyukát, aki megértően odaül a csitri mellé az asztalhoz, és így szól. “Kedvesem, semmi akadálya, hogy befesd vörösre a hajadat. De előtte feltennék pár kérdést. Mennyire szeretsz te a hajaddal babrálni? Mikor voltál utoljára fodrásznál? Biztos, hogy szükséged van az életed sűrű elfoglaltságai mellett még egy figyelmet igénylő dologra? Hathetente festegetni a lenőtt hajtöveket, festéket venni, vagy fodrászhoz bejelentkezni egyáltalán nem a te világod. Ideig óráig tuti menne, talán élveznéd is a változás frissítő varázsát, a fodrásznál töltött csacsogó időt. Jönnének bókok, meg sok-sok apró hozománya a hajfestésnek, de biztosan ez az, ami a valódi öröm forrása lenne most számodra? Persze az is lehet, hogy amíg ez örömöt ad, addig csinálod, utána meg szépen kikopik a festék a hajadból, mint annyi hirtelen jött ötlettel történt már ez meg életed során. Ezzel sincs baj. Amire felhívnám a figyelmedet, hogy ha fél vagy egy év múlva lenő a festék, vélhetően még több ősz hajszállal kell majd szembenézned, ráadásul hirtelen, az élénk, festett szín után lelked barázdáiba csákányként fog belemélyedni lényed természetes változásának tükre. Persze az az érzés is múlandó, esetleg elbújhatsz újra a festék mögé. Mindent lehet.”

Végül szót kap a környezettudatossági szaktanácsadó, aki szigorú és tárgyilagos. A hajfestés vegyszere nem illeszkedik a hulladékmentes szemléletbe. A vegyszerre semmi szüksége sem a fejednek, sem a Földnek. Ha óvni szeretnénk a környezetet, márpedig ez egy alap értékrendünk, akkor ez a kérdés hamar lekerül az asztalról. Egyrészt ahogy ősszel nem ragasztgatjuk vissza a leveleket a fára, úgy a saját hajunkat sem kezdjük el színesre pingálni. A természet részeként tekintsünk magunkra éppolyan csodálattal, ahogy az őszi lombkorona ragyogó és változékony színeire. Ahogy nem kötünk bele az őszbe, hogy milyen csúnya a fa zöld levele barna, narancs vagy épp piros színben, úgy saját hajunk színe változását is csak megfigyeljük és engedjük. Ha nagyon szeretnénk valamilyen hatást gyakorolni mégis erre a dologra, akkor gesztenye-, vagy diótea átmosással próbálkozhatunk, de legyünk őszinték, ezek nem fognak látványos változást hozni. Bármi, ami látványos változást hozna, az elfogadás hiányát hirdetné. Ezt szeretnénk-e képviseni?

Az idő múlik, öregszünk. Változunk. Ez gyakran fáj. Tényleg fáj, főleg, amikor az idő szerelmedet tépi ki mellőled. El kell fogadnunk.

A halállal nem lehet vitatkozni. Van ennek egyfajta kegyelmi állapota. Oly mértékig lezárt, megmásíthatatlan, hogy önmagával végtelenségig vitában álló lelkem is egységre lel ebben a fájdalmas valóságban. Elfogadni a hiányt valójában szerintem lehetetlen. Egy új életet kell elfogadni. Új embereket kell elfogadni. Segítséget kell elfogadni. Egy megváltozott ént kell elfogadni. El kell fogadnom, hogy Margitvirág nem fog emlékezni az apukájára. El kell fogadnom, hogy Johannát sem az apukája kíséri majd az oltárhoz, Tivadar nem fog az apukájával falmászásra járni, és Olivér nem az apukájától tanul majd vezetni. De ezek olyan generált érzelmi örvények lelkemben, amik nem a ma dolgai, így kicsit sem többek, mint szemetek lelkem szemétdombján. MŰ anyagok.

A valóság az, hogy éppen táboroznak a fiaim, mint a legtöbb korukbeli gyermek, és olyan felnőttek vannak körülöttük, akikre jó szívvel bízom őket jelenlegi érzékeny világukban is. Johanna csacsogósan indul nagyival a játszótérre, és élvezi unokatesói társaságát. Nekem pedig nincs más dolgom, mint megfigyelni életünk minden megváltozott színben pompázó hajszálát, és gyönyörködni benne, éppúgy, mint az arcomat keretező kusza tincseimben. Vagyok aki vagyok.

Hiszem és vallom, hogy minden olyan pillanat, amikor képesek vagyunk elfogadni valódi önmagunk valódi szükségleteit, megkíméljük a természetet egy újabb termék megvásárlásától, szemét generálásától, és magunkat egy újabb ügy intézésétől.

Minden, amit megveszünk, de nem eszünk meg, szemétté válik az idő folyamán. Ha ezt a mondatot lelkivilágunk céltáblájára felvéssük ebben a hónapban, biztos, hogy közelebb kerülünk majd önmagunkhoz és a Föld védelméhez is. Én legalábbis teszek erre egy kísérletet, és igyekszem nektek beszámolni róla. Egy biztos, ebben a hónapban nem takarom el festékkel, még henna alapúval sem ősz hajszálaimat, hanem ezüstös ragyogásukat belső fényem külső megnyilvánulásának fogom tekinteni. Igen, ennyire nyálas patetikussággal. Mert a társadalom vélt vagy valós stigmái csak nagyon erős ellenponttal írhatóak át az én világomban.

Hiszem, hogy a tisztán látott jelen elfogadásán keresztül vezet az élet a vágyott jobb jövő felé. Legyen szó műanyagmentességről, gyászról, vagy épp őszülő hajszálakról.

4 hozzászólás Új írása

  1. Alice szerint:

    Szép írás Szilda. És szomorú.
    Kár hogy így alakult az élet.

    1. admin szerint:

      Köszönöm. Igen, nagy kár….

  2. Ágnes Somogyi szerint:

    Csodás írás Szílda! Már tizenhét éves koromban volt őszhajszálam. Most 47 évesen még több. Az utóbbi időben sokszor eljátszották a gondolattal, hogy többet nem festék be, hagyom lenőni, kész vagyok felvállalni, és mindig győzőtt a külvilág, a megfelelés…. Hmmm… Áldás🙏

    1. admin szerint:

      Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.