Egyedül éjfél tájban

Lányok alszanak. A fiúk is aludnának, de nincsenek itthon. Ilyenkor, 0:35 perckor már minden mindig egyforma. Ha nagyon fárasztó nap van, akkor talán az ágyban bóbiskolok, de mélyen nem igazán alszom hajnal 4 előtt.

A nappalok vidámak, és eltelnek. Olyan 4 körül szokott egy mélypont lenni, de azon hamar átlendülünk, és hiphopp itt az este. Zűrös zsúfolt vacsora, pakolás, altatás, kiborulás, hogy most már tényleg aludjanak. Aztán most alszanak, és tessék. Szar. Komolyan szar. Egyedül lefeküdni…

“Lefeküdni minek hogyha nincs kivel, kérdem én…” mikorra lehet ezt megszokni? Meg lehet ezt egyáltalán szokni? NEM akarom ezt megszokni, pedig muszáj lesz. Vagy mi a franc.. Senki nem nyúz, hogy fáradt, hogy bújjak oda, hogy menjek már, mert …. ilyen rég nem is volt. Az estéim magányosak valójában hónapok óta. Csak a társ illúziója, teste volt már, és ezt rémes belátni. Ott feküdt, de már nem ölelt, nem vágyott, és annyi nem van még, hogy felsorolni is szívszaggató. Most már az illúzió sincs. Csak a csendes jurta. Tökéletes otthon valójában szép, és hangulatos. Ráadásul egyedi. De mit sem ér. Mindig van bennem egy várakozás, hogy teljessé váljon ez a lét.

Festek. Sorozat megy a háttérben. Épp valakinek a temetésére készülnek, a régi csaj bepofátlankodik a gyászoló ex pasihoz, akire ráfér a segítség. Sablonos. Jaj, csak nekem ne jusson több sablon! Épp elég egy agydaganatban sablonosan meghalt férj. Most jöjjön valami váratlan fordulat. A nempofátlan segítséget hajtsa tényleg egy olyan szeretet, ami építkezni akar, és nem tarolni. Ami tart valahova, és nem attól tart, hogy ha kimarad ez a parti, akkor az utolsó balekot is elszalasztja.

Festek, és még a papír is gagyi. Foszlik a víztől, és ettől trágya az egész kép.. nem is tudom hogy befejezzem-e?- Miféle akverellpapír az, ami nem bírja a vízfestéket?

A jurtában rend van, a fejemben káosz, a testemben vágy, ahogy a lelkemben is. Nem ehhez vagyok én hozzászokva. Nincs kihez szólni, és húsz perces értekezést tartani arról, hogy szar a papír, pedig milyen drága volt. Persze egy éve nem is festettem. Pedig igazán jó elveszni a szétfolyó festékfoltokban. Kikerülni ebből a világból és belecseppenni egy méhsejt aranyszínű világába. De ez a hülye papír még ezt sem hagyja. Megint a klaviatúránál kötöttem ki. Én nem alkoholista leszek, hanem novellista. Mennyivel malasztosabb, pedig a függőség, az függőség.

0:45 Telik az oldal, és potyognak a könnyeim. Üres minden. Ilyenkor értem meg, hogy az ókori görögöknek miért volt egy csomó szavuk a szeretetre. Ha magyarul is lenne ilyen, akkor nem lenne ilyen rémes bűntudatom attól amikor azt mondom, hogy szeretethiányom van. Mert közben annyian szeretnek, hogy csak hálát kellene érezzek, semmi hiányt. Ráadásul a négy gyerkőcöm is oda van értem. A szüleim, a barátaim, az olvasóim. Mind szeretnek, és bíztatnak, és fantasztikus dolgokat mondanak rólam. Ledöbbent. De van az a csitris állapot, amikor millió lájk sem ér semmit, ha az az egy nincs közte. Na ez a sík is jelen van. Még akkor is, ha az az egy valaki halott. Vagy az az egy, egy azt sem tudom kicsoda. Nincs. Az, aki iránt úgy érzel, és aki kiváncsi rád, hogy hogy érzel, és elmondjátok és meg is mutatjátok egymásnak. Az az egy, aki megcsókol, az az egy, akivel megoszthatod egyetlen mozdulattal a helyzetelemzésedet. Milyen szeretet ez? Mert ez nem szerelem. Ez annál sokkal több. A léttárs. Van ez a lelkitárs szó.. hát mindig émelygek tőle. Talán mert nekem valami mást jelent. Talán, mert ennél én földhözragadtabb vagyok. Talán mert egyáltalán nem tudom mit jelent. A lényeg, hogy nem akarok lefeküdni. Festek majd még, aztán beindul egy újabb rész az online sorozatoldalon. Szerencse, hogy nincs támlája a székemnek, mert így tuti nem alszom el az asztalomnál.

Na befejezem ezt a képet, meg ezt az epizódot, és ágyba parancsolom magam, azzal a felkiáltással, hogy minden perccel közelebb van a pillanat, amikor nem ezt a magányt kell átélnem. Persze ki tudja, hogy mennyi az összidő, de legalább már tuti, hogy ennyivel is kevesebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.