BeePakk bemutatkozó?

Sok projektbe fogtam már bele, de a bemutatkozóval mindig hadilábon álltam. Nem tudom pontosan, mi érdekelheti az olvasót. Most azonban abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Instagramon, és Facebookon már jóideje építem ezt a brandet, így a külvilágnak már van egy kis része, amelyik ismeri mit is takar ez a méhecskés csomagos név.

Tovább fokozza örömömet, hogy az elmúlt hónapban megkeresett egy hasonló értékrendű oldal, hogy megragadta a névválasztásom, és szeretne a blogján egy cikket megjelentetni rólam. Elküldte a krédéseit, és betekintést nyerhettem, hogy egy külső szemlélő mit tart fontosnak rólam, a munkáimról, mi érdekli, és milyen benyomásai vannak a megosztott anyagaimról.

Jupcycle munkássága talán figyelemreméltóbb, vagy inkább kiforrottabb az enyémnél, ami különösen megtisztelővé teszi, hogy egy egész posztot szentelt a mákámnak. Köszönm szépen! Júlia amúgy a textil újrahasznosítást tűzte zászlajára, amit végtelenül fontos dolgognak tartok abban a világban, ahol ha van pár ruha, amit konténerbe szeretnék dobni, nincs neki hely, mert az összes dugig van. Végtelen mennyiségű ruhát vásárolun, és dobunk ki. Be kell vallanom, hogy a többes szám első személyű igealak igencsak nagyvonalú választás a részemről, mert mi, Gergő és én évek óta nem vettünk ruhát. Ha mégis, azt turkálóból. Nagymamák is mindig másodkézből beszerzett darabokkal látnak el bennünket, és ezt remek dolognak tartom.

Öcsém decemberi ballagására, turiban vásárolt ruha még pocakkal is kényelmes.

Ruhaipari technikusi végzettségem van. Tudok modelezni, szabni, varrni, van is varrógépem. Mégis a legritkább esetben készítek magunknak ruhákat. Nem éri meg. Mi vagyunk a textilipar végfelhasználói bizonyos értelemben. A teljesen leamortizált darabokat anyósom szokta darabolni, és eldobható rongyként használja a konyhában, vagy egyéb takarítási helyzetekben. Persze a mai ruhadarabok között annyi a műszálas, hogy van, ami még erre is alkalmatlan. Engem mindig elkeserít.

Különleges, szívemhez közelálló darabokból készítettem már Hankának kisruhát, ötletben, és lehetőségben itt sem lenne hiány, időben, és szükségben annál inkább. Az 5 éves kislányom szekrénye dugig van a szebbnél szebb csiniruhákkal, pólókkal, nadrágokkal. Minek varjak neki még én is?

Farmerból készítettem már tároló zsákokat, kötényt a gyerekeknek, és ezek hasznos darabok mind a mai napig. A fiúkkal tervezzük, hogy tarisznyákat is csinálunk a régi farmergatyákból, amik még itt ott hevernek az életünk perifériáján.

A legnagyobb gátja a ruhák nagyobb mértékű újrahasznosításának a mi életünkben mégis én vagyok. Képtelen vagyok szétvágni egy kész felsőt, vagy nadrágot. Látom a beletett munkát, és emberi erőforrást, és emellett azokat az emlékeket, amiket nekem adott. Éppen ezért nyűgöz le igazán Júlia munkássága, és az, hogy új életet ad olyasminek is, amivel kapcsolatban én még elfogadom magamtól a kifogásokat. Fontos amit tesz, remek ötleteket oszt meg, és valóban végiggondolt javaslatokat nyújt az olvasóinak. Ha van kedvetek, olvassátok el a cikket, amit rólam írt, és megismerhettek az ő szemüvegén keresztül. További kérdésekre persze szívesen válaszolok.

Ebből a különös hangvételű bemutatkozásból kiderült számotokra, hogy miért ülök keveset a varrógép mögött, de az nem, hogy hol is töltöm környezetkímélő, és általam blogra méltónak ítélt mindennapjaimat. Az én helyem a konyhában van, ételek, illatik, italok között. Ehhez kapcsolódóan a kertben, erdőben, mezőn, növényeket gyűjtve, inspirálódva. A természet és minden, ami avval együtt működve teljesítheti ki a mi életünket helyet kap majd a Bee Pakk palettáján. Kerlve a hulladékot, környezetterhelést és a multik energianyelő világát.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.