Anyatigris születése

Olivér egy márciusi hajnalon született, a nagypapája 50. születésnapján. Hosszú vajúdás után császárral. Kevés dolog lenne nagyobb hazugság, mint az az állítás, hogy az volt életem legszebb napja. Valójában nem is emlékszem rá. Teljes kiüresedettségre elmlékszem. Persze a babám mesés volt, és tiszta apja, amit imádtam, de a bennem tátongó űr elképesztő munkát végzett. Akkor még nem is tudtam milyen fontosat. 

Azóta 10 év telt el, és azt a rengeteg önazonos lépést, amit életünkben megléptünk Gergővel ennek a traumának köszönhetjük. Két dolgot fogadtam meg még a kórházi napok folyamán:

  1. Soha többet nem szülök
  2. Senki nem szólhat bele a gyermekem és köztem zajló folyamatokba

Ahogy a nagy elhatározásokkal lenni szokott, mindkettőt megcáfolta azóta az élet, de a lényeg, és a tanulság maradt. Emellett, Olivérrel az első időszakunkat burokként védte a második fogadalmam. Úgy engedtek minket haza a kórházból, hogy férjem behozta megmutatni, hogy kiváltottuk a tápszert.  Bemutattuk, majd eltűnt életünk süllyesztőjében.  Nem engedtem, hogy elvegye bárki az önbizalmamat gyermekem táplálását illetően úgy, ahogy elvette szülés közben. Ezt a fontos kapcsolódási pontot már nem vehették el a fiamtól. A szoptatás igény szerint, és gond nélkül ment, és szép lassan elkezdtünk gyógyulni együtt, gyógyítani egymást. Olvér gyógyítani engem. Hatalmas áldozatot hozott Ő ezzel a születéssel a testvéreiért. Ő nyitotta fel anyukája szemét, hogy a tudás csakis benne van. Nincs külső megmondó ember, nem látja más, ami köztünk, bennünk történik. Mai napig hordozzuk annak a hajnalnak a nyomait, és talán egy életen át fogunk dolgozni vele, épülni általa.

Minden első babára igaz, hogy Ő tettea anyává a nőt, aki világra hozta. De Olivér ennél sokkal többet vállalt. Felébresztette bennem a szunnyadó anyatigrist, aki utána táplálta és védte Őt is újszülött kora óta, és általa született meg a nő, aki azóta tud, mer és szeret szülni. A mi első belső bizalmi láncszemünk a szoptatás volt. Bárki próbált is beleszólni, egyetlen pillantásom után nyelte le a szavait.

A Szoptatás Világnapján ezek a gondolatok ébredtek bennem. 4 éve nem szoptatok, és boldogan készül a lelkem a közelgő újra élésére ennek az élménynek. Minden anyának kívánom ezt az élményt gyermekével. A természet csodája, és ajándéka. Örök hála érte! Így írtam anno ezekrő a napokról. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.