Anyaként újba kezdeni

Egyre több közelebbi, vagy épp távolabbi ismerősöm mond fel a munkahelyén, és kezd bele abba, ami a sajátja. Kreatív, önmegvalósít nők. Van amelyik anyuka, van amelyik nem. Mindegyikük elszántan, tudatosan halad az úton, amit gondosan megtervezett mielőtt kilépett a biztos munkahelyéről. Nekem nincs állásom. Valójában sosem volt. Két hétig voltam jelen egy irodában, mint hirdetésszervező, de egyetlen hirdetést sem sikerült leszerveznem, bár ennyi idő alatt ezt nem is várták. Ez az idő azonban elég volt ahhoz, hogy felforgassam az iroda életét, és életre szóló szerelembe gabalyodjak az egyik programozójukkal, aki akkor már 4 éve volt egy másik munkatárs párja. Mindenki jobbnak látta, ha felmondok. Amúgy sem nekem való a telefonálgatás, amikor még azon is órákat tudok feszengeni, hogy anyukámat felhívjam. Utálok telefonálni. Szóval pénzt nem kerestem ott egy fillért sem, de megtaláltam életem párját. Megérte.

Mi 🙂

A ruhaipari technikum befejezésével, ami kb fél évvel történt később, mint a bevezető sztorim, elkezdtem dolgozni egy pesti varrodában. Élveztem. Gyártásszervezés volt a feladatom. Egy olajozottan működő rendszer kitalálása, és bevezetése rendelés felvételétől a vevő elégedett távozásáig. Ki találkozzon az ügyféllel? Ki egyeztessen a szabóval? Hogyan rendszerezzük fájlok és valóság terén a szabásmintákat, és mit hol dokumentáljunk. Kire számítsunk csak részfeladatokra korlátozva, ki az, aki folyamatokban jó. Három hónap alatt készen volt az új rendszer, és gördülékenyen mentek a dolgok. Ezalatt minden héten zsebbe kaptam 10000 forintot. Egyrészt nem éreztem elégnek, másrész három hónap, és felmutatott eredmény után, úgy gondoltam, hogy legalább a próbaidőmet megkzedhetnénk papíron is. Naív voltam. A gép forog, az alkotó mehet, vagy marad heti 10ért feketén. Mentem.

Egyik táska, ami majd gazdit keres

Ez a három hónap elég volt arra, hogy Gergővel feismerjük milyen ára is van annak a pénznek, amit én keresek. Mind a ketten, otthon is a munkánkról beszéltünk, saját agyalásainkban pörögtünk, és nem volt időm főzni. Arra jutottunk, ne keressek munkát. Legyen valaki, aki a közös életünkben él, és segít a másiknak hazaérni, és belépni abba a világba, ami valójában az életünk, amiért a pénzt keressü/keresi Gergő. Ez a modell egészen addig remekül működött, amíg Olivér meg nem született. Azóta dolgozik Gergő is itthon, ami kacifántos út, nem is tartozik szorosan a mai poszt témájához.

Ők <3

Egy szó mint száz, itt vagyok, negyedik babámat várva, boldog párkapcsolatban, szerető családban, és nincs mit feladjak azért, hogy helyet csináljak a BeePakk-nak. Nincs egy fizetés, amit kitűzhetek célként, hogy mielőbb behozza az új vállalkozásom. Lehetne ez a heti 10000Ft. Amennyire elképzelhetetlen, hogy ezt teljesítei tudjam, annyira kevés ahhoz, hogy a családom nélkülözzön miatta.

Az új asztal, csak abból, ami a telken volt

Valahogy azonban mégis azt érzem, meg kellene talájam az életemben a helyét anna, amikor nem csak a családom felé szólok. Ahol van saját keresetem. Nem azért, mert nem vehetek meg bármit, amiről eldöntöm hogy megveszem, vagy valaha is eltartottnak éreztem volna magam. Azt érzem, hogy vannak tékozlás alatt álló tálentumaim, amik nem maradhatnak így. Van egy értékrendem, amit fontosnak tartok eljuttatni az emberekhez, mert segíthene nekik saját értékerendüj tisztázásában, és hiszem, hogy szebb lenne általa a világ. Az anyagi kiegészítés is ráférne a családi költségvetésre. Erre apukám azt mondaná, hogy a pénz úgysem elég soha. Ami talán igaz. Ahogy talán az is, hogy a pénz nem boldogít. De nem is boldogságot várok a pénztől amit keresek. A boldogság az, hogy látom, hogy emberekenek könnyebb, több az élete azáltal, amit rajtam kersztül kapnak. A boldogság az, ha, még egy családanya elhiszi, hogy lehet kevesebb hulladékkal élni, és ezzel tenni valamit gyermekeink jövőjéért. Boldogság az, amikor nagyapám jobban lesz a táktól, amit a javaslatomra kezdett el inni.

Minden pillanatra van egy tökéletes tea

A pénz mégis kell. Kell, mert kisbusz nélkül nem jutunk el szeptembertől nagypapámhoz sem. A gyerkeknek nem tudom pénz nélkül megmutatni Európát, de még egy színvonalas pesti kiállítást sem, nem tudom biztosítani azt a fejlődési közeget, amit a jövőjük zálogának tartok. Egyre több falba ütközik a kreativitásom az anyagi határok miatt. Elég talán sosem lesz, de kicsit többel azért jól tudnék még sáfárkodni.

Fürdőzésre fel: a tea és a hőszigetelő bambusz a kád aljára

Na de mit tegyen egy negyedik gyermekét váró anyuka, aki semmihez nem ért, csak ahhoz, hogy hogyan teremtsen békés, ölelő otthont a családjának bármilyen körülmények között? Sosem volt napi 8-10 óra, amikor a családom nem számíthatott rám teljesen, és nem is szeretném hogy legyen ilyen. Hogyan teremtsek ritmust abba az életbe, ahol eddig én csak reagáltam a helyzetekre? Én vagyok a balansz, aki kap egy problémát, meg valamennyi eszközt, és nincs más lehetőség, mint abból ideát alkotni. És ez nekem megy. Üres hűtőből ebéd, rossz trambulinból és elromlott ágymelegítőkből pergola, lebontott fél házból aszalótálca, vagy gurulós asztal az új hálóba. De ez a tudás nem profi, ez amatőr, és  családomnak kincs.  Az is filozófiámmá vált, hogy bár látom a profizmus értékét, sok esetben mégis energia pazarlás a tökéletsségig fejleszteni egy táskát, amiből amúgy egy mai szekrényben általában van 20 darab.  Látom azt, ahogy a fiam elkészíti alső saját könyvét, a nagyi szülinapjára, beleírja az első receptet kusza betűivel, és átadja és a tökéletelenül illeszkedő lapok, és egyenletlen cérnavezetés dacára kedvenc, és működő szakácskönyv válik belőle, egyre gyűlő receptekkel.  Az élet megfizethetetlen kincsei efféle dolgok szerintem.

Pergola tarmbulinból

Látom a hiábit a táskának, amit varrok egy régi farmerből. Bármiben képes vagyok a hibát látni. Mégis, ha egy mosogép még képes monsi, de gyantával kell fixálni az ékszíjjat rajta, úgy gondolm vétek lenne újat venni.  Keresem a profizmus előnyét, ami arra motiválna, hogy tökéletesre fejlesszek egy nadrából varrt övtáskát. Annak viszont akkor már olyan ára lenne, akár anyagilag, akár munkában, hogy 100 darabot kéne zárós határidőn belül eladni belőle, szerintem magas áron, hogy rendtábilis üzletet építhessek. Ennyi szakadt naci viszont nem keletkezik. Arra vágyom, hogy a vállalkozásom épp arra a találékonyságra, rugalmasságra alapuljon, amit profi szintre fejlesztettem az elmúlt 15 évben, mióta háztartást vezetek.

A szükséges és elégséges harmóniájának kifeszített kötelén vagyok én táncos.

És ez nagy érték. De nem árazható, nem gyártható, és nem is készíthető rá piaci terv. Nekem legalábbis nem megy. Persze ez nem jelenti azt, hogy feladnám, vagy el lennék keseredve. Egyszerűen csak tisztán kell látssam a vágyaimat, lehetőségeimet, és kamatoztatható képességeimet, amikkel a kitűzött célom elérhető. Na de milyen célokat tűzhet ki szakmailag maga elé egy 30 hetes kismama?

Teadélutánom plakátja. Megismételhetetlen

Kéthetente szeretnék teadléutánt tartani, 5 vendéggel, nyers vegán csemegékkel és illatos teákkal.

Két hetente szeretnék a megvarrt kincseimből 20000Ft forgalmat generálni.

Szertnék heti 4 embernek inspirációs tanácsadást tartani, akár teákkal, akár kártyával, akár ételekkel kapcsolatban. Az életéhez szeretnék új gondolatokat adni.

Szétment kedvenc melegítőből utitársak

Pénteken létrejön az első, nem profi, de szívvel, lélekkel teli Teadélután. Remélem bátorságot fog adni, hogy a másik két területtel is konkért lépéseket tegyek előre: teadélután utáni péntek este megnyitom az első albumot, újrahasznosított kincseimből, ahol vásárolhat, aki szeretne hulladékmentesebben élni, és tetszik neki az a tökéletlen stílus, amiben én alkotok jelen pillantaban.

2 hozzászólás Új írása

  1. Vera szerint:

    Tamással nagy örömmel becsatlakoznánk Szilda a teadélutánba, de csak a júl. 9-i héttől. Tetszik ez az út, szívesen hallgatom-élem meg veled. Majd szívesen mesélek is.

    1. Ildikó Rossel szerint:

      Remek lenne!!! Örülök Nektek!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.